Amerika, 6. nap: pár szót Amerikáról

A korábbiakhoz képest mondhatni a mai napom tűnt a legeseménytelenebbnek, mégis ennyire még nem éreztem fáradtnak magam, mint most, a nap végén. Délelőtt Carl Robbinst, a Woodruff Road lelkészét látogattuk meg. Megbeszéltük a holnapi napot, és a tervet az előttünk álló időszakra. Ahogy beszélgettünk, a másik két lelkész is megjelent, Dan Dodds, akit a Carl a gyülekezet “keresztyén világnézet” szakértőjének és legfőbb konfliktuskezelőjének nevezett, illetve Scotty Anderson, aki pár hét múlva Budapestre jön – az egyedülállós konferencia előadásait ő tartja meg. Remek két órás beszélgetésünk volt világnézetről, magántulajdonról, gazdaságról, és általában a keresztyénség állapotáról. Kiváltság, hogy ilyen embereket ismerhetünk.

Ezután egy váratlan megbeszélésen vettem részt. Mint írtam David, a vendéglátom egy nemrég nyugdíjba vonult orvosspecialista, aki a rehabilitációra szoruló betegek ellátására szakosodott. Gerinc- és agysérült, amputált betegek felépülésében segít. Elvitt engem az egyik megbeszélésére, ahol kis bepillantást nyerhettem az amerikai egészségügy állapotába. Hát, jóval másabb problémákkal küszködnek, mint nálunk. Minen, ami az egészségügyhöz kapcsolódik, irtózatosan drága. (Csak érzékeltetésképpen: egy modern műláb úgy 25 millió forint. Vagy egy család normális egészségbiztosítása havonta 1.200 dollár, vagyis 300.000 forint.) Mivel minden ilyen költséges, az orvosok és az egészségügyi személyzet általában is jól van fizetve, emiatt egész iparág épül arra, hogyan lehet ebből a pénzből másoknak is részesülni. Az orvosképzés hatalmas adósságba veri a diákokat. Ügyvédek hada utazik a kártérítési perekre. A biztosítások, amelyeket az orvosoknak kötni kell, óriási összegeket emésztenek fel. Minden dolog, amit az egészségügyben használnak, rendkívül alapos tesztelésen megy keresztül, és biztosítani kell, emiatt észbontó összegekbe kerül. Az egész rendszer mintegy maga generálja a drágaságát. Viccesen David azt fogalmazta meg, hogy a megoldás az lenne, ha csökkentenék a fizetéseket, és akkor ezek a költségek is lejjebb mennének. Mondjuk azt, hogy érdekes. (Csak zárójelben(!) jegyzem meg, hogy a megbeszélés során derült ki, hogy az a művégtag-gyártó cég vezetője, akivel David tárgyalt, szintén keresztyén, ráadásul még presbiteriánus. Az üzleti ebéd előtt így imádkoztunk. Más világ, na.)

Délután a holnapi igehirdetésre és prezentációra készültem. A holnapi nap is nagyon zsúfotl lesz: délelőtt a Greenville-i Presbiteriánus Teológiára megyek, ahol Carl emberekkel köt össze. Késő délelőtt prédikálok a kápolnában – azt hiszem, most kezdem visszasírni a Midway gyülekezet befogadó közösségét. Itt a hallgatóságom kizárólag teológushallgatókból és professzorokból fog állni. Mint a bárány megyek a farkasok közé. 🙂 A prédikációt követően egy ebéd keretében beszélek az egyházunkról a teológia vezetőinek. Mindeközben igyekszem megszervezni a mostani és jövő hetemet, a lehető legtöbb találkozót betáblázni, hiszen ezek az emberek, akiket hívhatunk előadóknak, rövid távú misszióra, vagy akikkel más szempontból fontos beszélni. Mindezek után Carlék gyülekezetébe, a Woodruff Road-i Presbiteriánus Gyülekezetbe megyek, ahol az esti imaközösségen fogok beszélni az egyházunkban jó sok ember előtt. David úton-útfélen hívogat mindenkit az előadásomra – remélem, tudja, mit csinál. 🙂 Szóval, kérlek, gondoljatok rám ma is imádságaitokban.

Sokminden érdekes Amerikában. De többek között, amit nagyon nem értek, az az amerikaiak megszállottsága a hideg iránt. Hiába van 15°C, a kocsiban már megy a klíma. Reggel még pulóverben is fáztam, ám amint a reggelizőhelyre értünk, ott is a klímaberendezés hűs légáramlatai csaptak meg. Minden vizet, üdítőt, innivalót jéggel szolgálnak fel – és nem egy-két kockára gondolok. Hanem erre:

20180224_175830.jpg

Igen, az a nagy tömb az mind jég. Kb. a Titanic elsüllyesztésére is elég.

A mai nap sajnos nem készítettem sok képet – mondjuk különösebben érdekes téma nem annyira volt. Este még elmentünk a gyülekezet egyik presbiteréhez, nála vacsoráztunk, beszélgettünk. Az estére az erőm teljesen elfogyott, ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy az időátálláshoz nem szoktam hozzá teljesen, kora reggel rendszeresen felébredek, és nem tudok visszaaludni. Estére ebben az állapotban az angolom a harmadrészt részeg, harmadrészt értelmi fogyatékos és harmadrészt dadogó ember keverékéhez hasonlított. Még jó, hogy Isten különös türelemmel áldotta meg a vendéglátóimat. 🙂

Pár kép és videó maradt hátra Davidék házáról. Van egy kis halastavuk, a halak etetése általában jó móka. Ezzel zárom most, jó éjt! (Pontosabban: jó reggelt!)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s