Amerika, 11. nap: Isten népének öröme

John Bunyan híres művében, A Zarándok útjában Keresztyén és Reményteljes útjuk egyik részén a Kedves Hegyekhez ér, ahol négy pásztorral találkoznak. A pásztorok kedvesen fogadják és minden jóval ellátják a zarándokokat. Majd figyelmeztetik az előttük álló út veszélyeire. Azonban búcsúajándékként még tartogatnak valamit a veszélyektől megrémült vándoroknak. Elviszik őket egy magas hegy csúcsára, Világosra, ahonnan kilátás nyílik útuk végcéljára, a Mennyei Városra. Az utazók kezei ugyan remegve fogják meg a távcsövet, így nem látják teljesen élesen a dicsőséges végcélt, azonban mégis felbátorodnak, hogy a város körvonalait láthatták, és megerősödve, énekelve mennek tovább. Mint tudjuk, Bunyan műve a keresztyén élet allegóriája, és sokan a teológusok közül a Kedves Hegyeket az egyházzal, a Világost pedig a vasárnapi istentisztelettel azonosítják. Vagyis a vasárnapi közösségünk Isten népével az az alkalom, amikor némi betekintést nyerhetünk a mennyei boldogságba. Hát, a mai napon ebben az örömben osztozhattam én is.

A vasárnap nagy részét a Woodruff Road-i Presbiteriánus Gyülekezetben töltöttem, ahol Carl Robbins szolgál. A “menetrend” némiképpen eltér a miénktől. Az istentisztelet 9:30-kor kezdődik, és nagyjából 10:50-ig tart. Vagyis hosszabb mint a miénk – főleg azért, mert többet énekelnek és egy-egy hitvallás is van, amiben a gyülekezet is részt vesz. (A programfüzetet itt találjátok.) A délelőtti istentisztelet után mintegy félórás kávészünet van, amely alkalmat ad a gyülekezet tagjainak, hogy egymással beszélgessenek. Majd kb. 11:15-től elkezdődnek a vasárnapi iskolák felnőttek és gyerekeknek egyaránt, több csoportban. Az én kiváltságom az volt, hogy Michael Morales professzor órájára ülhettem be, aki épp a 3Mózest magyarázta – hát, még elhallgattam volna. 🙂 A vasárnapi iskola hasonló egy bibliaórához talán annyi különbséggel, hogy az elején közvetlenebb, összegyűjtik az alkalomra járók imakéréseit, számon tartják a betegeket vagy az egyéb sürgős eseteket. Kb. 12:00 után az emberek hazamennek ebédelni, vannak akik meghívnak magukhoz másokat is. Majd este 18:00-kor kezdődik az esti istentisztelet, ami kicsivel rövidebb, mint a délelőtti. (Különben mind a reggeli, mind az esti istentisztelet előtt 1 órás kóruspróba van – elég komolyan veszik az éneklést. 🙂 ) A délelőtti istentiszteleten Carl most kezdte el a Hegyi beszédet, a délutánin pedig a Bírák könyvét folytatta. Tehát nagyjából felváltva vannak Ó- és Újszövetségi könyvek.

Az igehirdetés kiváló: világos, követhető, meggyőző (szívre ható) és alkalmazott. A Hegyi beszéd bevezetéseként Carl az igehirdetés fontosságára hívta fel a figyelmet. Azt emelte ki, hogy az Úr Jézus szolgálatának központi, újra és újra visszatérő eleme volt a prédikáció (pl. “És ő monda nékik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” Mk 1:38). Miközben Isten kezünkbe adta a Szentírást, és azt naponta olvasnunk és tanulmányoznunk kell, mégis az igehirdetésnek különleges szerepe van a keresztyén életében, amit nem lehet mással helyettesíteni. Isten a helyi gyülekezethez tartozást, és az ott hallgatott igehirdetést kegyelmi eszközként adta, ami különös módon formál minket. Azért hangsúlyozom a helyi gyülekezetet, mert hiszem, hogy a helyi lelkész ismeri a nyáját, készülését és imádságát pedig Isten különösen megáldja azért, hogy prédikációján keresztül a gyülekezetet építse. Az igehirdetés fontossága miatt különösen fontos tehát, hogy meg tudjuk különböztetni a jó prédikációt a rossztól, amire Carl szintén kitért. De a lényeg, hogy vessük alá magunkat alázatosan Isten eme eszközének, hogy ő ezen keresztül bűneinkről meggyőzzön, figyelmünket Krisztusra emelje, és így bátorítson minket.

Az esti igehirdetés Gedeon életéből a bálványromboló részt (Bír 6) idézte fel. Ami ebből különösen megmaradt, hogy később a fejezet végén olvassuk, hogy Gedeon az Úr Lelke által vált egy fiatal éretlen fiúból bölcs vezetővé. Ugyanez a Szentlélek áll a mi rendelkezésünkre is, tehát ne aggódjunk, ha a félelem érzései vennének erőt rajtunk, hanem az Úrban bízva engedelmeskedjünk neki, és beszéljünk róla.

Még egy dolgot emelnék ki, ami az istentiszteletekből az egyik legélesebben az emlékezetmbe égett. Volt ugyanis egy állandó hang a prédikáció alatt a teremben: a Biblia lapjainak susogása. Ahogy Carl különböző igehelyeket olvasott fel a prédikációhoz kapcsolódóan, az emberek rendre kikeresték, és a Szentírásból követték a lelkész szavait. A béreai gyülekezet jutott eszembe, amely szintén az Igéhez mérten vizsgálta az apostolok igehirdetését (ApCsel 17:11). Milyen áldás, ha az Isten népe tényleg a Bibliát kutatja, ha a keresztyének – ahogy régen gúnyolva mondták róluk – tényleg a Könyv emberei!

Csupán két képet készítettem ma: egyet az istentiszteletről, egyet a vasárnapi iskoláról. Nem művészi képek, de arra talán jók, hogy könnyebben elképzeljétek az alkalmakat. Viszont a mai “ajándékom” két hangfelvétel, ami remélhetőleg a képeknél sokkal jobban átadja Isten népének ünneplését. Az elsőn az istentisztelet előtti kórus (Be Joyful in the Lord) egy rövid részletét, az istentiszteletre való felhívást, majd a gyülekezeti éneklést (Praise My Soul, the King of Heaven) halljátok. A másodikon pedig az adakozás alatti kóruséneket (Come, Ye Sinners, Poor and Needy) halljátok. Ha ilyen csodálatos tud lenni pár száz ember éneklése, belegondoltatok már, hogy milyen lesz majd a mennyben?

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: