Amerika, 12. nap: Amerikai életképek

Amerikában óriásiak a távolságok. – ez az egyik közhelyszerű megállapítás, amelyet én is tudtam, és igyekeztem készülni rá. Amit itt tapasztaltam, mégis váratlanul ért. Talán már annak szöget kellett volna ütnie a fejembe, amikor még egy bő héttel az Atlantába való megérkezésemkor a Midway gyülekezet azt javasolta, hogy inkább béreljek autót. Mindegy, ez úgyis csak két napról szól. – gondoltam, és persze nagyot tévedtem. Autó nélkül itt (talán a nagyvárosok belső részeitől eltekintve) lényegében nem nagyon tudsz közlekedni. Greenville nem nagy város, mintegy hetvenezer lakossal, bár a hozzá tartozó falvakkal és kisvárosokkal együtt már több mint négyszázezren laknak itt. Ám tömegközlekedés, mint olyan, nem igazán van. És ha lenne is, a távolságok hatalmasak – csak érzékeltetésképpen: a mai napon, amikor csupán a városban lévő gyülekezetbe és a teológiára mentem, száz kilométert autóztam. Még jó, hogy David és Vickie különleges vendégszeretete az autóra is kiterjed: bátran használhatom David autóját, amikor csak kell – és kell! Az elmúlt egy hétben többet vezettem, mint otthon egy hónapban. Mindenki kocsival közlekedik, ha naiv európaiként megpróbálsz buszokról vagy vonatokról érdeklődni, elnézően mosolyognak rád vagy hangosan nevetnek – vérmérséklettől függően. Nem véletlen, hogy az egyik dolog az itt tanuló diákok számára az, hogy kocsit szerezzenek maguknak. Mondjuk az is tény, hogy mind az autók, mind a benzin nagyon olcsó az európai árakhoz képest. (Jogosítványt különben 15 éves kortól lehet kapni.)

A mai napom elég sűrű volt: a délelőttöm és délutánom is megbeszélések sorozatából állt, a teológián illetve a Woodruff Road-i gyülekezetben. A nap végén pedig készítettek velem egy interjút (podcastot) a teológián, ahol rendre mutatnak be misszionáriusokat, és más országokból érkező lelkészeket. Hála Istennek a beszélgetés közvetlen volt, remélem, hogy a hallgatók is tudnak épülni belőle. (Akit érdekel itt vagy itt hallgathatja meg.) Újra csak köszönöm az imádságaitokat.

Egy-két érdekességet még gondoltam, megosztok veletek. Az amerikaiaknál a fő étkezés a vacsora. Reggelire és ebédre nem feltételnül esznek sokat, de a vacsora az szinte mindig meleg. Emiatt különös csodabogárként néznek ránk, magyarokra, nemcsak azért, mert nálunk az ebéd a fontosabb, hanem mert a reggelink és a vacsoránk az ő szemükben szinte ugyanaz. Még Ashley vagy Davidék is idegenkednek a gondolattól, hogy hideget egyenek estére – meg is jegyzik, hogy számukra ez olyan unalmas. 🙂 Ahogy említettem, nem az ebéd a fő étkezés, ám ez persze nem akadályozza meg azt, hogy egy átlagos amerikai ne fogyasszon nagyon sok kalóriát délben vagy nap közben. Amerika az egyik legelhízottabb társadalom, és ehhez bizonyára óriási köze van az ún. junk foodnak (szó szerinti fordításban: szemét étel – ezzel illetik a hizlaló, gyorséttermi kajákat, mint a hamburger, sült krumpli stb.). Itteni mércével (de még magyarországival mérve is) ezek nagyon olcsók, a McDonaldsnak pl. most van egy nagy kampánya, hogy 1/2/3 dolláért (rendre 250, 500, 750 forintért) ad különböző ételeket. Az emberek általában nem nagyon törődnek a testükkel, tényleg elszomorító, sőt szívfacsaró látni a sok elhízott embert.

Egy dolgot még kiemelnék itt a végén a Carllal való beszélgetésemből. Beszélgettünk általánosságban egy-egy gyülekezet “hőmérsékletéről”, vagyis arról a hangulatról, ami kívülállóként belépve fogadja az embert. Mint mondja, Amerikában is bőven vannak olyan református gyülekezetek, amelyek “mogorvák”, hidegek, ridegek, és inkább elijesztik az embereket a merevségükkel. A Woodruff Roadi gyülekezetben arra bátorítják az embereket újra és újra, hogy legyenek kedvesek, befogadóak, érdeklődők az újakkal. Meg is osztott történeket, hogy emberek többször is azért maradtak a gyülekezetben, mert az első és meghatározó benyomásuk az érdeklődés és szeretet volt. Mint mondja, miért ne lennénk melegszívű reformátusok… És tényleg, miért ne?

A képek között kettő a teológia épületét és logóját mutatja. A harmadik kép kakukktojás, még New York-ban készítettem. Annak a gyülekezetnek a tagsági fogadalmát tartalmazza, ahová a másik Carl, Carl Dobrowolski jár. Érdemes az egészet elolvasni, de egy rövid részt azért lefordítok:

“Fogadom, hogy a Greenwich Village-i Neighborhood Church szövetséges tagja leszek. Annak érdekében, hogy növekedjünk az ismeretben és szentségben, érettebbek legyünk a Krisztus iránti engedelmességben, és tanúi legyünk e gyülekezet lelki növekedésének, és így együtt, közösen Istennek tetszően éljünk, és őt dicsőítsük – ígérem, hogy:

  1. Rendszeresen részt veszek e gyülekezet nyilvános istentiszteletében;
  2. Törekedni fogom arra, hogy testvéreimet, a gyülekezet tagjait megismerjem, értük imádkozzam, őket szeressem, támogassam és bátorítsam, és kész legyek kétkezi segítséget nyújtani nekik, amikor csak kell;
  3. Alávetem magam e gyülekezet kormányzásának és fegyelmének, ide értve a gyülekezet elöljáróinak tanítását és vezetését, valamint testvéreim közös intését;
  4. Imádságos szívvel és anyagi javaimmal támogatom e gyülekezet szolgálatát, és részt veszek abban.

Mindabban, amiről itt hitvallást tettem, és amit megfogadtam, a mi hűséges Istenünk folyamatos kegyelmére támaszkodom.”

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: