Amerika, 18. nap: Testvérek, barátok

A mai napom – a szokásossá vált kapcsolattartás és levelezés mellett – két találkozás köré szerveződött. 11-től Michael Moralesszel, a Greenville-i Teológia professzorával ebédeltem. (Már talán említettem, hogy érdekes az amerikaiak étkezési szokása. Reggelizni nem vagy nagyon keveset szoktak, és az ebédet se viszik túlzásba. A fő étkezésük a vacsora. Mindezek miatt nem szokatlan, hogy 11-kor már egy ebéd fölött ülve beszélgettünk.) Mike kivételes ember. Szakmai területe az Ószövetség, és különösen a bibliai teológia (biblical theology), ami a Szentírást mint egy folyamatosan kibontakozó nagy történetet vizsgálja. A dogmatika (vagy rendszeres teológia) nézőpontja más: az a Bibliát egyes témák, tanítások szerint közelíti meg. Például vegyük Isten tulajdonságait: a dogmatika azt nézi, hogy milyen tulajdonságokat tudunk összerakni a különböző bibliai részekből. A 2Móz 33 beszél Isten türelméről, a 137. zsoltár Isten mindentudásáról, a János 3:16 Isten szeretetéről. A különböző igerészeket összegyűjtve kapunk egy átfogó képet Isten jelleméről. Ehhez képest a bibliai teológia a Szentírásban elénk adott történet egészét vizsgálja. Például hogyan jelenik meg és fejlődik az áldozat gondolata a Szentírás lapjain. Ábelnél még csupán az áldozat tényét látjuk, Noénál már megjelennek a tiszta állatok. A mózesi törvény már nagyon részletesen szabályozza, hogy ki mikor miért milyen áldozatot mutasson be. Az ószövetség második felében már előkerülnel az utalások, hogy Isten nem bakok és tulkok vérét kívánja, mert ez nem elégítheti ki a bűnt. És így jutunk el a legfőbb áldozathoz, Isten ama bárányához, aki azért jött, hogy elvegye a világ bűneit. A bibliai teológiai a történet kibontakozásában érdekelt, a dogmatika pedig egyes témákban. Mind a kettőre ugyanúgy szükség van. A dogmatika egy pontos tanításbeli alapot ad. A bibliai teológia pedig segít megérteni a Biblia nagy történetét, és egészében látni azt, így az egyes részeket a nagy egész fényében tudjuk értelmezni. Mike ebben egy kiemelkedő tekintély. Próbáltam átcsábítani Magyarországra, ha nem is idén, de remélem, a közeljövőben összejön, nagyon nyitott volt rá. Emellett pedig személyes dolgokról is beszéltünk. Ezen a teológián az nagyon pozitív, hogy minden tanár vagy aktív lelkész, vagy van számottevő lelkészi/misszionáriusi tapasztalata. Nincsenek elszakadva a való élettől, és ez látszik is. Mike is rendszeresen részt vesz a gyülekezet életében, vasárnapi iskolai csoportot vezet, szolgál a tudásával, nem zárkózik be az akadémia elefántcsont tornyába. Kérdeztem személyes dolgokról is, hogyan tartja a fiainak a családi áhítatokat (négy fia van, 7 és 13 év között). Semmi új revelációt nem hallottam, csak azt, hogy a gyerekek kiskorától fogva kitartottak a napi, énekléssel és imádsággal együtt 25 perces áhítatokban. Újra csak egy emlékeztető arra, hogy Isten legtöbbször hűséget kér tőlünk abban, amit már tudunk és hallottunk, nem pedig új dolgokat.

A másik találkozóm Carl Robbinsszal volt. Vele átbeszéltük az egyházaink közti kapcsolat jövőjét és a közeledéshez szükséges lépéseket. Kérdeztem a készülési stratégiájáról, ami rettenetes. Még leírni is csak félve merem. Már megvan a jövő évi (!) prédikációinak címe és vázlata, mint ahogy az istentiszteletek nem végleges programja is. Hónapokra előre készül, és úgy, hogy mellette bőven van más dolga, tehát nem a két istentiszteletre való készüléssel tölti a hete nagy részét. Ha valaha közel éreztem magam egy földönkívülivel való találkozáshoz, akkor az talán most volt. 🙂 (A lelkészek biztosan megértik a lelkiállapotomat.)

Különben, ami a napok során egyre inkább megragadott Carl-ban, és a többi emberben is (nemcsak a lelkészekben!), akivel a Woodruff Road-i vagy a Midway-i gyülekezetben találkoztam, hogy mennyire komolyan veszik a gyülekezetet. Ha valahol, akkor Amerikában óriási a hajlam az individualizmusra – ám olyan jó látni ezeknek az egyszerű gyülekezeti tagoknak a reakcióját. A jó tanítást és pásztori odafigyelést tapasztalva örülnek a figyelemnek és a kérdéseknek, dilemmáikkal bátran keresik a lelkészeiket, tanácsaikat nem gyanakodva fogadják, uralkodási szándékot sejtve mögötte, hanem pásztori szeretetként látják. És nagyon örülök annak, hogy ezt én is sokszor tapasztalhatom otthon. Ismét csak jó bátorodni abban, hogy Isten óriási ajándéka, hogy ebben az ellenséges világban lelki családként létezhetünk és élhetünk együtt.

Értékelhető fényképet sajnos ma nem készítettem. Remélem, holnapra összeszedem magam. 🙂 Áldott napot!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: