Észak-Amerika, 3. nap: egy keresztyén családnál

A mai nap viszonylag csendes volt. Egész nap zuhogott az eső, így a lehetőségeink elég korlátozottak voltak. Mondjuk, nem is volt ez baj, mert így tudtam a holnapi prédikációmra és bemutatkozásra koncentrálni. Délelőtt egy nagy, többszáz fős gyülekezetbe megyek, akik tavaly támogattak minket anyagilag. Itt fogok köszönetet mondani a támogatásért. Délután Bil gyülekezetében prédikálok, illetve beszélek az egyházunkról. Ami itt egy nagyobb falat, hogy nemcsak prédikálok, hanem az egész istentiszteletet is vezetem, ami jelent némi kihívást. Legalább tanulok belőle. 🙂

Ám pár sort azért írok Bill családjáról, mert így a második együtt töltött nap után már kezd egyfajta kép kirajzolódni. Egyrészt jó látni, hogy ez sem tökéletes család: a gyerekek ugyanúgy tudnak sírni, süketek lenni, mint máshol. Ám ami bátorító, sőt inspiráló, a szülők hozzáállása. Egyrészt, van egy jó értelemben vett lazaság bennük. Azaz igyekeznek apróbb dolgokból nem ügyet csinálni. Különösen kisebb gyerekeknél szinte minen pillanatban lehetne feddni, kijavítani, megszólni. Mégis többször csak egy nyugodt korrekciót láttam a szülők részéről. Kiborított a kislány valamit? Nem kapták le, hanem normális hangon megkérdezték, hogy mit gondolt, és hogyan történt az eset. Helyre rakták, amit kellett – és ment tovább az élet. Nem görcsöltek annyit az apróbb dolgokon.

Másrészt azonban világos a cél előttük. Bill mesélte, hogy a gyülekezetnek elég merev, szigorú holland háttere van. Ha az embereket a hitük megkülönböztető vonásairól kérdeznénk, valószínűleg olyan dolgokat mondanának, mint hogy milyen énekeket énekelnek, milyen az istentiszteleti liturgia vagy mi az, amit szabad megtenni vagy nem. Ám Bill igyekszik újra és újra emlékeztetni őket, hogy ezek csupán másodlagos dolgok, és a fő identitásuk ne ezekben legyen, hanem arról ismerjék őket, hogy Krisztust szeretik és neki akarnak engedelmeskedni. Hasonlót látok a családi életben is. Az esti áhítatokon sokat kérdez Bill. Nem bánt lekezelően egyetlen, tini által feltett furcsa, kötekedő kérdéssel sem.De mindeközben rendet is tartott: nem volt helye tiszteletlenségnek vagy káosznak.

Hadd érzékeltessem egy másik történettel ezt a lényeges dolgokra való koncentrálást. Ebéd után kapták a hírt, hogy Bill egyik lelkésztársának és barátjának hirtelen meghalt az édesapja. Mindenkit megdöbbentett és váratlanul ért ez a szomorú esemény. Ám nem próbálták rejtegetni vagy magukba zárni. Elmondták a gyerekeknek, és hol egyik, majd a másik kérdezett valami dolgot a halálesettel kapcsolatban. Szóba került a legkisebb, hároméves lányukkal is újra meg újra. A kérdésekből beszélgetések bontakoztak ki, nem volt tabutéma a halál vagy a fájdalom, így természetesen lehetett Krisztus felé terelni a szót, és róla beszélni. Újra csak a nagy célnál vagyunk: hogyan mutathat az éltünk Krisztusra, és hogyan segíthetünk a gyerekeink számára is megérteni, hogy a vele való kapcsolat a legfontosabb.

Csak két képet készítettem: egyet Billék nappalijából, a másikat a gyülekezet szószékéről. Holnap remélem majd többet tudok megosztani. Áldott Úr napját!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: