Észak-Amerika, 4. nap: keresztyének egymás között

– Anya, miért beszélt gyümölcsökről meg zöldségekről az a bácsi? – kérdezte anyukáját egy hatéves kislánya az esti istentisztelet után. – Milyen bácsi, kedvesem? – Hát, az amelyik ma prédikált. – Arra gondolsz, aki Magyarországról (Hungary) jött? – Igen, az aki olyan éhes (hungry) volt… (No comment. Úgy tűnik, elég sok zöldséget beszéltem ma. 🙂 )

Az Úr napja volt ma, ami a legtöbb itteni gyülekezetben azt jelenti, hogy a napot istentisztelettel kezdik és végzik. Mi is így tettünk. Kis reggeli vezetés után a Dutton United Reformed Church-ben vettem részt az istentiszteleten. Ez az a gyülekezet, amely jelentős összeggel támogatta három erdélyi lelkészünket, így eljöttem ide, hogy köszönetet mondjak nekik gondoskodásukért. Különben ebben a gyülekezetben presbiter Bill édesapja is, így még az istentisztelet előtt találkoztam a lelkésszel és a presbiterekkel. Majd az alkalom előtt kaptam pár percet, hogy köszöntsem a gyülekezetet. Olyan érdekes ez különben. Az emberek lelkesek, hálásak még az ilyen apró köszönetért is – az istentisztelet után sokan odajöttek hozzám, szóba elegyedtek velem és kifejezték örömüket, hogy támogathattak minket, és most itt vagyok.

Az istentisztelet után Bill apukájánál ebédeltem. Többek között mesélt a gyülekezet történetéről, ami az elmúlt években majd kétszáz embert veszített különböző okok miatt. Talán legfőképpen azért, mert egy jó ideig nem volt lelkész, a presbiterek sokáig kerestek alkalmas pásztort a feladatra, míg végre megtalálták. A gyülekezeti szavazás után a múlt vasárnap prédikált először az elég németes-hollandos nevű Talman Wagenmaker. Amúgy a gyülekezet még így is kb. 400 tagot számlál.

Az amúgy ebédre csatlakozott hozzánk Bill egyik öccse, felesége és öt gyerekük (a hatodikat októberre várják 🙂 ). Ám ami megkapó volt, hogy az ebéd után – de még a kávé és a desszert előtt – a család távozott az asztaltól. Majd mindenki talált egy helyet magának a nappaliban, és nemsokár mindenki kezében egy-egy Bibliát lehetett látni. Mint kiderült, ez is a vasárnapi szokás része, hogy ebéd után a család egy-két fejezetet felolvas a Bibliából. Tényleg családi esemény ez, mert körbehaladva mindenki olvas: a kisebbek egy-két verset, a többiek hármat-négyet. Majd beszélnek az olvasott részről röviden, és imádsággal zárják. Semmi különlegesség, egyszerű szokás, ami pont a természetessége és a kitartás miatt megkapó. Hát, ezt jelenti itt egy ilyen keresztyén családban felnőni.

De ha már az ebédnél tartunk, az amerikaiak érdekes egy nemzetség. Magyar szemmel nézve az ételeik eléggé összevisszák – fogalmazzunk inkább úgy, hogy az eklektikus stílust képviselik. Például nem igazán ismernek ilyet, hogy első meg második fogás. Hanem mindent kiraknak az asztalra, és ki milyen sorrendben akar, úgy eszik. Aztán a különböző ételek nem feltétlen harmonizálnak egymással: van valamilyen hús általában (nem sok), többfajta köret, saláta mindig (ami jó), meg gyümölcs. Tehát simán elképzelhető, hogy valaki epret és vajas kenyeret eszik ebédre, amit esetleg egy kis levessel kísér le. Tényleg igaz, hogy ez az ország olvasztótégely – valószínűleg az ételek terén is összeolvadt minden, és nem nagyon sikerült szegényeknek rendett vinni a fogásokba.

Az esti istentiszteleten Bill gyülekezetében (Immanuel Fellowship Church) vettem részt. Pontosabban én vezettem az istentiszteletet, ami miatt izgultam kicsit, mert némileg eltér az otthonitól. De előtte azért Bill megnyugtatott, hogy nincs nagy baj, ha összekeverek valamit, a gyülekezet elég türelmes ilyen téren. Örültem a bátorításnak, aztán próbáltam is nyugtatni vele magam, amikor az adakozásra való felhívásnál kisebb homok került a gépezetbe, mert nem nagyon akartam elindulni adományokat gyűjteni, akiknek ez volt a feladatuk. Most sem tudom, hogy én voltam félreérthető-e, és ha igen, hol. Ám ami a lényeg, hogy a prédikáció a nyelvi korlátok és megszokottság ellenére egész jól sikerült. Hála az Úrnak, köszönöm az imádságaitokat. (Nem tudom 100%-ra, de talán később felkerülhet a gyülekezet prédikációinak oldalára.)

A 6 órakor kezdődő istnetisztelet után még tartottam egy bemutatót az egyházunkról, ahol szabadon kérdezhettek mindenféléről az érdeklődők. Ez is jó alkalom volt, általában örülnek az itteni keresztyének, ha hallhatnak a tőlük távoli vidékeken folyó református munkáról. Többen ígérték, hogy rendszeresen imádkoznak értünk – úgy legyen.

Nagyon későn van már, így csak pár képet rakok fel a két gyülekezetről illetve az ebéd utáni áhítatról. Illetve egy videót is a Duttoni gyülekezet környezetéről, csak hogy valahogy érzékelni lehessen, hogy mennyire nagy terek állnak rendelkezésre Amerikában egy gyülekezet, és amúgy minden számára.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: