USA, 2019. március 21.: Problémák Amerikában is vannak…

… de Isten ott is ugyanaz.

A mai nap reggel Greenville-ből Atlantába (pontosabban Atlanta egyik külvárosába) vezettem. A Midway Presbiteriánus Gyülekezetbe voltam hivatalos a csütörtöki férfi bibliaórára, ami délben kezdődött – így eléggé sietnem kellett. Biztos kérdezitek: mit csinálnak Atlanta körül a férfiak csütörtök délben, hogy ráérnek bibliaórára menni? A kérdés jogos, és tény, hogy a jelenlevők nagy része 60 feletti volt. Ám ennek ellenére szép számban gyűltek össze, és lehetőségem nyílt röviden itt is beszélni az egyházunkról. A bibliaórát a lelkészekkel és presbiterekkel való megbeszélés követte – a Midway azon gyülekezetek egyike, amelyek nagyon komolyan veszik az evangélium világszerte való terjesztését. Ez a gyülekezet az, amely évekkel ezelőtt egy új templomot épített, és az adakozások a várakozásokhoz képest is óriásiak voltak. Kiderült, hogy a gyülekezet tagjai örömmel adnak az Úr munkájára. Ám a vezető lelkész a presbitérium támogatásával azt gondolta, hogy ha az Úr ilyen anyagi erőt adott a gyülekezetnek, akkor ezt jó lenne a jövőben is hasznos célra fordítani. Ám nem magukra fordították, új épületet vettek, vagy cseréltek valamit, hanem egy missziós alapot állítottak fel. Ma ez az egy gyülekezet mintegy húsz misszionáriust támogat világszerte, és ezen kívül különböző munkákat mindenfelé. Az ő anyagi segítségükkel lefordították Kálvin Institúcióját albán nyelvre, építettek gyülekezeti termet Oxfordban, de Ugandában is. Lelkészeket képeznek Mianmárban, épületek építését támogatják Tahitiben. Elképedhetünk, de talán a legjobb, ha arra gondolunk, hogy egy gyülekezet – vagy egy ember, így te is – milyen eszközzé válhat az Úr kezében, ha neki teljesen odaszánja magát.

És hogy ne csak a dolgok pozitív oldalát lássuk: a gyülekezet mostani, már-már idillinek tekinthető állapotát egy bő tízéves “harcos” időszak előzte meg. Amikor a jelenlegi vezető lelkész ide került, a gyülekezet egyáltalán nem volt elkötelezett a református tanítások iránt, és elég nehezen vette a hitvallásokhoz való visszatérést. Kétszer is volt kisebb szakadás, az utolsó alkalommal az egyik segédlelkésszel együtt kétszáz ember hagyta el a gyülekezetet. Ám hosszabb távon Isten mégis megáldotta a hűséges kitartást, és az elmúlt öt év a béke és növekedés jegyében telt el, így tart ott a gyülekezet ma, amit írtam. Ami tanulság ebből az: hogy nem kell csüggednünk a problémák, harcok, bűnök láttán, hanem figyeljünk arra, hogy amit csinálunk – a kis dolgokban is – hűségesek legyünk.

Az estét Ed Knoxszal, a gyülekezet egyik presbiterével töltöttem. Három éve vesztette el feleségét rákban, egy tizenhat éves lányukkal maradtak magukra. Az Úr megőrizte ebben a nehéz időszakban, és bár gondolkodott az újraházasodáson, de letett róla. Mint mondja, elégedett az egyedüllétben, így szabad idejét igyekszik a gyülekezetre és misszióra fordítani. Váratlan őszinteséggel mesélt életének nehéz időszakáról is, és jó volt látni, hogy noha a keresztyén életben is sok fájdalom és nehézség van, mégis Istennel máshogyan lehet hordozni ezeket a fájdalmakat. Mert Krisztus nem ígérte, hogy elveszi a fájdalmakat, de ígérte, hogy velünk lesz azokban. Hála legyen neki!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s