Columbia, 2019.08.08: A tökéletes presbiteriánus …

(Nagyon sajnálom, hogy ilyen nagy késéssel tudok csak írni. Egyszerűen nem jutottam megfelelő internethez az elmúlt napokban. Remélem, hogy valamit sikerül ezzel a poszttal pótolni.)

Mielőtt a címben megnevezett kifejezést befejezném, gondolkodjunk el egy kicsit! Milyen a tökéletes presbiteriánus? … keresztyén? … gyülekezet? … férj vagy feleség? … barát? … szeretet? … misszió? Minden bizonnyal hasznos, ha gondolkozunk azon, hogy életünk különböző elhívásaiban Isten mit kíván tőlünk, és mi az, ami leginkább összefüggésben van a nevünkkel és hitvallásunkkal.

De hadd térjünk vissza a címhez. Ebben az írásban a “tökéletes presbiteriánus” templomot akarom bemutatni. De mielőtt ezt megtenném, némi bevezető. A kurzus, amin részt veszek, a 19. századi amerikai presbiteriánus teológia. Ahogy írtam elég intenzív, reggeltől estig tart – sajnos ez az oka, hogy nem tudok mindennap írni valamit.

Azonban a kurzus érdekessége, hogy a nagy része azoknak a teológusoknak és gyülekezeteknek, amelyekről tanulunk, Greenville viszonylagos közelében éltek és működtek. Ahogy korábban írtam, Greenville az amerikai délhez tartozik, és e déli területek a 19. században sok szempontból jelentős szerepet játszottak a történelemben és egyházi életben. Éppen ezért a professzor jónak látta, ha a két utolsó napon kimozdulunk a tanteremből, és megnézünk néhány történelmi helyet a tárgyaltak közül. Két nagyobb városba látogatunk el a mai és holnapi nap folyamán: Columbiába és Charlestonba.

Columbiában a First Presbyterian Church-nél kezdtünk, amely nem meglepő módon a nevét onnan kapta, hogy ez volt az első presbiteriánus gyülekezet a városban. Ez az Egyesült Államok egyik legnagyobb múltú, és legnagyobb hatású gyülekezete. Csak hogy a jelennel érzékeltessük: ennek a gyülekezetnek volt Sinclair Ferguson a lelkésze nem olyan régi nyugdíjba vonulásáig. Lelkészei és igehirdetői általában a kor meghatározó teológusai közül kerültek ki. Presbiteriánus szempontból egy nehezen megkerülhető jelentőségű hely. Hadd adjak közre néhány fotót a belsejéről és a hozzá tartozó épületekről:

Hasonlóan érdekesek a templomkertben található sírok. Columbia, amely Dél-Karolina állam székhelye is volt egy időben, meghatározó emberei közül sokan ide jártak. Itt volt igehirdető és teológiai tanár Joseph Wilson, a későbbi amerikai elnök, Woodrow Wilson édesapja is.

Utána a Dél-Karolina Egyetem kampuszát néztük meg, ahol presbiteriánus teológia működött. A gyönyörű park mellett híres a könyvtár, amely rengeteg eredeti dokumentumot őriz ebből az időből, amelyek közül párba betekintést is nyerhettünk. A 19. században az egyetem két meghatározó jelentőségű elnöke James Henley Thornwell és John Lafayette Girardeau voltak, mindketten kitűnő igehirdetők, világszínvonalú presbiteriánus lelkészek és teológusok. Ritkán esik meg a történelemben, hogy ilyen kiemelkedő emberek közel élnek egymáshoz és szorosan együtt szolgálnak, és építik az Úr országát.

De most már tényleg visszatérek a címhez. Milyen a tökéletes presbiteriánus templom? Valami olyan, ami Istenre emeli a figyelmet. Ami nem pompás, hanem egyszerű, ám mégis szép. Ami Isten szavának központi szerepét mutatja. Nem az eddig látott nagy templomokra gondolok. Hanem valami ilyesmire:

Ez a “kis” templom egy, az Atlanti-óceán melletti kis szigeten, a Jones Island-en fekszik. Amerika harmadik legrégebbi templomépülete, 1719-ben építették. A szerkezete fa, és mégis kibírt 300 évet anélkül, hogy leégett volna (pedig egy időben szénnel fűtött kályha volt a templom közepén), a viharok szétrombolták volna (pedig ez a partszakaszt minden évben heves tornádók támadják), a háborúk megsemmisítették volna (pedig túlélte mind a Függetlenségi, mind az Észak-Déli háborút). Isten megőrizte számunkra. Egy tipikus skót presbiteriánus templom, középpontban lévő szószékkel, egyszerű, de tartós padokkal (a képen látható padok eredetiek, 300 évesek!).

Nem azért tökéletes a templom, mert építészetileg nem lehetne szebbet vagy jobbat csinálni. Hanem azért, mert ellátja azt a feladatát, amire hivatott: helyet ad az igazi Templomnak, Isten népének, hogy rendszeresen összegyűljön, és az Urat, Istenét imádja. Életünknek ez a fő célja, hogy Istent magasztaljuk. A mennyben ezt a küldetésünket fogjuk még teljesebben betölteni: “Azután íme, nagy sokaságot láttam, amelyet senki sem tudott megszámolni, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, fehér ruhákba öltözve, kezükben pálmaágakkal. És hangosan kiáltottak: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé!” (Jel 7:9-10) Kívánom, hogy ezzel a gondolattal készüljünk a közelgő vasárnapi istentiszteletre, és legyünk jelen ott testileg-lelkileg, hogy buzgón, a mi Teremtőnket és Megváltónkat magasztaljuk!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: