Blog

USA, 2019. március 18.: Útközben beszélgetve

Ma főleg utaztunk. New Jerseyből a repülőtérre, onnan repülővel Chicagoba, ahonnan pedig kocsival Wisconsin felé. Az úticél egy harmadik gyülekezet (Netherlands Reformed Church), ahol holnap fogunk beszélni.

Délelőtt igyekeztem az emailjeimet átnézni, már napok óta nem volt rá idő. Délután pedig Raymonddal, a kísérőmmel beszélgettünk az utazás közben. Így kicsit jobban beláthattam ezeknek a holland hátterű gyülekezeteknek az életébe. Nagyon széles a spektrum. A felekezetek, amelyekkel általában nekünk kapcsolatunk van közülük, a nyitottabb, evangélium-központúbb, jó értelemben vett ökumenikus gyülekezetek. Akik látják, hogy Krisztus evangéliumának terjesztésében szükség van testvéregyházakra, partnerekre, munkatársakra – még ha nem is mindenben látunk ugyanúgy. Ha van egy alap, amiben egyetértünk – és legyen ez a református teológia -, akkor az azon túli dolog nem kell közénk álljon, hogy társuljunk valamilyen módon Isten országának terjesztésében. Azonban vannak felekezetek – vagy gyülekezetek -, akik máshogyan gondolkodnak. Akik zártak, és nem akarnak engedni apróbb kérdésekben sem: hogy milyen bibliafordítást használnak; hogy az asszonyok befedik-e a fejüket; hogy milyen ruhát vesznek fel az emberek vasárnap stb. Szomorú ezt az elkülönülést látni, hiszen olyan időben élünk, ahol a testvéri összefogásra, az Isten igéjére épülő ökumenére, testvéri közösségre nagy szükség van.

Következzenek a képek, és két videó: az egyik egy repülőgép beszállásra való felkészítéséről (nekem nagyon érdekes volt látni, remélem, nektek is), a másik pedig a chicagói leszállásunkról (itt a figyelmesebbek észrevehetik egy felünk egy időben, párhuzamos pályán leszálló gépet is.

USA, 2019. március 17.: Hollandok, brazilok, amerikaiak

Ma Amerikában egy holland református gyülekezetben voltam, ahol brazil lelkész hirdette az igét. Nem biztos, hogy más kontextusban együtt tudnánk említeni ezt a három nemzetet, igaz? Nem véletlen, hogy Amerikát egy nagy olvasztótégelynek mondják. De akkor hollandok, brazilok vagy amerikaiak ők – vagy egyik sem? Érdekes módon mindhárom egyszerre. Hadd fejtsem ezt ki bővebben.

A gyülekezet, ahol szolgáltam, a Heritage Reformed Church (HRC) nevű felekezethez tartozik, ami az egyik holland hátterű református gyülekezet. A fő “arca” ennek a felekezetnek Joel Beeke, aki talán a ma élő legnagyobb tekintély a puritán teológia témájában. Ehhez mérten a HRC egy konzervatív, hitvalló felekezet, öntudatos holland örökséggel. Mit jelent ez? Például azt, hogy az itteni családok általában sokadgenerációsak, életükhöz a keresztyénség szervesen hozzátartozik. Minden étkezés után például olvasnak fel egy részt a Bibliából, nagyon röviden esetleg beszélnek róla, és egy imádsággal zárják le ezt az áhítatot. Vagy azt, hogy ezek a családok általában tényleg nagyok. Amikor megtudtam, hogy az engem vendéglátó családban öt gyerek van, csak annyit mondtam: “Hűha!” Aztán ahogyan több családdal találkoztam a gyülekezetből, már kezdtek kicsinek látszani. A lelkésznek például tizenegy gyereke van. A gyülekezethez most csatlakozott egy hétgyerekes család. No, ezek igazán a nagycsaládosok. 🙂 Aztán a holland identitás komolyan veszi a keresztyén nevelést (otthonoktatás vagy keresztyén iskola) ugyanúgy, mint a vasárnapi két istentiszteletet. Délelőtt és délután minden holland gyülekezetben istentisztelet van. Nem tudom, hogy a mai alkalom mérvadó-e, de legalább 70-80%-a a családoknak visszajött délután is. Mindezek jó szokások, de ebben van veszély is: ha csupán megszokások maradnak. Ha az étkezéskori áhítatok lelkisége nem terjed át a hétköznapok egyéb pillanataira. Ha a keresztyén nevelés kimerül az erkölcsi oktatásban, igeversek tanulásában és jó magaviseletben. Ha a vasárnapi két istentiszteletre való járás a szívem mélyén azt hiteti el velem, hogy én így rendben vagyok, és csupán ezért Isten népéhez tartozom.

Nem azért írom, mintha ezeket tapasztaltam volna a mostani látogatásom alkalmával. Sokkal inkább, hogy együtt gondolkozzam veletek, és újra emlékezzünk: egyedül Isten kegyelme tart meg a keresztyén életben. Miközben vannak jó szokások és hagyományok, ezek magukban sosem elegendők ahhoz, hogy helyettesítsék a Krisztussal való személyes kapcsolatot és az ő áldozatára való rászorultságomat.

A hollandokat sokszor ridegebb népnek tartják, és ebben lehet is némi igazság. De ez semmiképpen nem volt igaz az itteni gyülekezetre. A család, aki befogadott, nagyon kedves és barátságos. Hasonlóan a lelkészhez, vagy a gyülekezet tagjaihoz, akik közül a prédikációm után többen odaléptek, és részletesebben is elmondták, ami az igéből megérintette őket. Mondjam ezt a melegséget amerikai hatásnak?

Mindezen túl pedig a lelkész (Serafini) brazil származása is tagadhatatlan. Széles mosolyú, érzékeny és rendkívül melegszívű ember. Mondták róla, hogy nagyon szívén viseli, hogy a gyülekezet egy nagy családként létezzen: többször szerveznek gyülekezeti kirándulást, kisebb vagy nagyobb összejöveteleket. Ahogy az istentiszteletek során imádkozott az aktuális betegekért, szükségben levőkért vagy éppen a mi egyházunkért, az megindító volt. Azt hiszem, nyugodtan elnevezhetnénk Barnabásnak, a vigasztalás fiának, mert felemelő dolog volt a közelében lenni.

Tehát mind a három jellemvonás igaz: brazil, holland és amerikai. A gyülekezet különben kicsinek mondható. Csak kétszáz tagja van. 😀 Komolyan, nem tudom mosoly és elképedés nélkül megállni, amikor az amerikaiak viszonyítási alapjával szembesülök. Értem én nyilván azt, hogy kétszáz ember itt az átlagos szám alatt van, de akkor is ez annyira messze van a mi európai valóságunktól.

Érdekes módon az istentisztelet nagyon hasonlít a miénkre. Más gyülekezetekben, ahol eddig jártam, hangsúlyosabb liturgia volt jellemző, ahol többször volt a lelkész és gyülekezet között felelet-válasz jellegű rész, hitvallás vagy bűnbánat elmondása stb. Itt egyszerűbb volt mindez, tényleg hasonlított a mi szokásunkra. Hála az Úrnak, hogy megőrzött a prédikálásban – a visszajelzésekből úgy tűnik, hogy a fő üzenet átment. 🙂

Holnap utazós nap lesz: vissza a Newark-i repülőtérre, majd onnan Chicagoba repülünk. Kedden lesz még egy bemutatónk, ezúttal egy Netherlands Reformed gyülekezetben, ami egy másik holland református felekezet. Az Úr Veletek!

USA, 2019. március 16.: Nyárból tavaszba

Amikor tavaly a konferencián 16-20 °C körül volt Orlandóban, mindenki panaszkodott, hogy milyen hideg van. Most megértettem miért: nem meglepő, ha az év ez időszakában 25-30, sőt mint tegnap, 35°C is van. Ehhez képest a 10-15°C-os New Jersey már-már télnek hatott.

Köszönöm az imádságokat, késés után ugyan, de hála Istennek megérkeztem északra, New Jerseybe. Egyúttal el is kezdődött az itteni holland hátterű református gyülekezetek meglátogatása. Egy keresztyén szervezet, amely támogatott lelkészeket és felújítási projekteket az egyházunkban, kért meg minket arra, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában menjünk el pár gyülekezetbe, és beszéljünk az itteni munkáról. Az első ilyen alkalom ma délután volt. Holnap délután egy másik gyülekezetben prédikálok, majd ott is beszélek röviden az egyházunkról. Hétfőn repülünk és utazunk, kedden pedig egy harmadik gyülekezetben beszélek. Köszönöm az imádságaitokat, kérlek, gondoljatok rám továbbra is.

Most abba kell hagynom, a holnapi prédikációmmal kell még foglalkoznom, ill. jó lenne aludni is kicsit. Pár képpel és némi videóval zárom – ezek még Floridában készültek.

A két videó (itt és itt) pedig arról a vonatról készült, amely(ek) a repülőtér részeit összeköti(k) egymással.

USA, 2019. március 15.: Rejtett magyarok között

A mai nap legképtelenebb jelenete minden bizonnyal az volt, amikor Robert Godfrey magyar szólásokkal viccelődött velem…

No, de hogy jutottunk ide? A mai nap is korán indult, a szokásos 30 perces vezetéssel már fél kilencre a konferencia helyszínén voltam. A mai nap találkoztam a Ligonier nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetésével, hogy átbeszéljük az egyházunkkal való együttműködés lehetőségét és részleteit. Nagyon támogatóak voltak, úgy tűnik, hogy az elmúlt másfél-két év munkája, kapcsolatépítése és a megjelentetett kiadványaink meghozták az eredményt. Nyitottak egy egyre szorosabbra fonódó együttműködésre, aminek az első lépése pár könyv megjelentetése lenne. Egész pontosan Dr. Sproul egy teológiai áttekintése mellett egy általa írt gyerekkönyvet jelentetnénk meg. Kérnénk, hogy imádságban hordozzátok ezeket az ügyeket, és azt is, hogy ha Istennek kedves, ez a kapcsolat a jövőben még szorosabbá fonódjon, és más területeken is gyümölcsöt eredményezzen.

A megbeszélés után az egyik szünetben épp valakivel beszélgettem, amikor Chris Larson, a Ligonier vezetője karon ragadott és bevitt Robert Godfreyhez, aki a Ligonier egyik állandó előadója, és a Westminster Californa teológia nyugdíjba vonult elnöke és egyháztörténelem-professzora. Azért szerettem volna vele beszélni, mert nyáron Németországba és Romániába látogat, és reméltem elérni, hogy Magyarországot is ejtse útba röviden. Nem zárkóztak el az ötlettől, de még sok részletet ki kell dolgozni, hogy ez működhessen. (Újabb imatéma.)

De a lényeg, amiért a történetet felhoztam, hogy míg mindezt próbáltam előadni, Robert Godfrey nagyon viccelődős hangulatában volt. Ott volt a felesége, és az egyik fia is, és folyamatosan magyar szólásokkal bombáztak. A többi előadó társaságában tehát olyan magyar szavak röpködtek, mint “A jó pap is holtig tanul”, vagy “az alma nem esik messze a fájától”. (Mondanom sem kell, hogy a legtöbb emberből értetlenséget és felvont szemöldököt váltottak ki e magyar hangcsoportok. De legalább e teológiai “pápák” között megvolt az én kis területem, kis szemétdombon amelyen teljes nyugalommal úr lehettem: magyarul csak én tudtam! 😀 ) De a kedvencem az volt, amikor egyszer Godfreyné a legnagyobb nyugalommal kibökte, hogy “keménynyakú kálvinisták”. Végtére is, ez egy professzor (feleségének) alapszókincsét kell képeznie, bármerre jár is a világban. 🙂

Itt viszont megállok az anekdotázásban, és két képpel búcsúzom. Kérnélek, hogy imádkozzatok értem, holnap újra repülök, északra, New Jerseybe, hogy délután már egy gyülekezetben beszéljek. A fáradtság kezd erőt venni rajtam, így különösen köszönöm, ha gondoltok rám imádságban. Illetve még egy dologért, ha lehet. Nem tudom, hogy a kóros amerikanizálódás tünetei ütköznek-e ki rajtam, de a szobában ma este bekapcsoltam a légkondit. Igaz, ma bőven 30°C felett volt a hőmérséklet, de akkor is: megijedtem. 😉

USA, 2019. március 14.: Konferenciázó magyarok

A mai nap a Ligonier konferenciáról szólt. Ez egy rendkívül feszes két és fél nap, reggel 8-tól este 8-ig, hat nagy előadással és 3-4 választható szekcióval. Mint mondták, célzottan tervezik ilyen zsúfoltra, hogy mindenki találjon megfelelő témát – de ez nem azt jelenti, hogy mindegyiken részt kell venni. A mai napon ugyan ezt tettem, de a holnapinál már válogatok. Talán a legjobb ezt egy büfévacsorához hasonlítani: mindenből lehet választani, de talán bölcsebb, ha az ember figyelembe veszi a kapacitását.

Ismét nagyon késő van, így inkább újra csak képeken keresztül beszélek – a nap nagy élményét is azok meséljék el helyettem. Viszont amit le kell írnom, az két, pontosabban három dolog. Egyrészt, olyan lélekvidámító volt, ahogy a mai előadások újra és újra Isten nagyságára, fenségére és szépségére emelték a tekintetet, és emberi szavak vagy bölcsességek helyett a mi szerető Urunk mérhetetlen gazdagságával nyűgöztek le. Ez minden igehirdetés célja, ami által Isten bölccsé tesz minket a megtérésre.

Másrészt, volt egy rendkívül jó előadás Albert Mohlertől az élet szentségéről, ami az abortusz szörnyű témáját járta át alaposan. Magam is nagyon nehezen foglalkozom ezzel a témával, annyira elszörnyeszt, megrémít és felzaklat. Mégis szükség van hallani róla, éppen ezért angolul tudóknak nagyon ajánlom – rendkívül jó áttekintést ad arról, hogyan jutottunk ide, ahol most vagyunk. Elsősorban amerikai nézőpontból, de ez nem tér el gyökeresen a miénktől.

A legjobbat pedig a végére hagytam. Sinclair Ferguson Isten szentségéről és mérhetetlen nagyságáról beszélt Ézsaiás és János apostol látomásának összehasonlításán keresztül (Ézs 6 ill. Jelenések 4-5). Az egyik legjobb igehirdetés volt, ami valaha is hallottam. Ha valaki tud angolul, teljes lelkesedéssel ajánlom.

Ezek után pedig jöjjenek a képek.

Illetve álljon itt pár videó a közös éneklésekről: hangszeres kísérettel ill. anélkül.

https://photos.app.goo.gl/9tJ9ocMxnSadzMHFA

https://photos.app.goo.gl/c2UM4FrmKhv6kKDE6

https://photos.app.goo.gl/Yv8TUZAQzujTDsxm9

(Boldogan jelentem, hogy a tegnapi repülőgépes játékra érkezett jó megfejtés, a megígért ajándékot a legközelebbi találkozás alkalmával átadom. 🙂 )

USA, 2019. március 13: Illusztris társaságban

No, a mai napról órákat lehetne mesélni – ám erre most nem lesz időm. Összefoglalónak annyit, hogy ma reggel Greenville-ből Floridába kellett repülnöm egy találkozó miatt. A találkozót a Ligonier Ministries jegyezte, ami az egyik (ha nem a) legnagyobb hitvalló református szervezet a világon. A Ligonier Ministries-t Dr. R.C. Sproul indította el még a hetvenes években azzal a céllal, hogy az egyházakat segítse a református hit terjesztésében. (Vagyis ez egy református felekezetközi szervezet, nem kötődik egy egyházhoz. Bár igaz, hogy Dr. Sproul 23 évvel ezelőtt egy gyülekezetet is alapított, a St. Andrews Chapelt, de a Ligonier megmaradt felekezetközi szervezetnek.)

A Ligonier Ministries indulása és a hetvenes évek azért érdekesek, mert ekkor kezdték világszerte újra felfedezni a református teológiát, többek között olyan neveknek köszönhetően, mint R.C. Sproul, John MacArthur, Sinclair Ferguson, James Boice, Joel Beeke vagy John Piper. Ebben az úttörő munkában oroszlánrészt vállalt Dr. Sproul és a Ligonier Ministries. Sproul arról vált különösen híressé, hogy komplex, mély teológiai gondolatokat tudott egyszerűen és érthetően kommunikálni úgy, hogy közben nem vált sekélyessé. Jellemző volt rá, hogy 20-25 perces epizódokban tanított, és ezekben a tanító sorozataiban Isten szentségétől kezdve a filozófia történetén át a teológia áttekintéséig nagyon sok mindent érintett. Rendkívül nagy hatású író, előadó és lelkipásztor. Személyesen rám is nagy hatást tettek írásai és előadásai, talán leginkább abban, hogy szavaival Isten elé vitt, ahol láthattam az Ő nagyságát, tisztaságát, szeretetét és az én kicsinységemet és érdemtelenségemet. Másfél éve költözött el Megváltójához. (Magyar nyelven olvasható a kiadónk által megjelentetett Isten szentsége c. alapműve, ill. a KIA által kiadott A keresztyén hit alapigazságai.)

Ez a szervezett hívott egy különleges találkozóra. Azon kívül, hogy elhívtak a Ligonier Ministries székhelyére, körbevezetnek az ott működő gyülekezetben és főiskolán, gondoltam, hogy valami más célja is kell legyen ennek az alkalomnak. Így is lett, kb. 40 meghívott sereglett össze a világ minden tájáról: Szingapúr és Brazília, Irak és Egyiptom, Mexikó és Magyarország. Tényleg nemzetközi volt a találkozó, még ha nem is széles körű. A találkozó konkrét célja pedig nemsokára kiderült: a meghívottak (pontosabban az általuk képviselt egyházak/szervezetek) azok, akikkel a Ligonier szeretne a jövőben együttműködni a református hit terjesztésében – ebbe beleértve könyvkiadást, előadássorozatok fordítását, konferenciák szervezését, szóval elég sok mindent. Úgy tűnik, hogy Isten utat nyitott a mi egyházunk és kiadónk számára is, hogy a Ligonier rendelkezésére álló eszközökkel még hatékonyabban építhessük Isten országát.

Itt a pont, ahol megállok, és átadom a szót a képeknek. Igyekszem a képaláírásokon keresztül kommentálni a mai napomat – a többi részletről pedig nyugodtan kérdezzetek otthon. Ezzel egyúttal azt az ígéretemet is beváltottam, hogy többet fogok fényképezni. 🙂

USA, 2019. március 12.: Zsinatok és konferenciák

A mai nappal véget ért az eddigi “lazsálás”. 😉 Elkezdődött a greenville-i konferencia, és ezzel együtt a bő kéthetes utazás- és találkozósorozat. Ám az biztos, hogy egy méltó kezdet volt ehhez a mai nap.

Ahogy tegnap is írtam, a konferencia témája a dordrechti zsinat (1618-1619). Valószínűleg nem mond nagyon sokat ez a név, pedig ez az esemény két okból is nagyon fontos. Egyrészt, a reformáció óta a dordrechti zsinat az egyetlen nemzetközi zsinat – azaz, amikor egy adott téma/probléma megtárgyalásában nem csupán egy egyház képviselői, hanem több egyház küldöttei is részt vettek. Mint tegnap is említettem, küldöttek érkeztek Franciaországból, Németországból, Svájcból, Angliából, Skóciából, és más helyekről is. Volt, aki ugyan jelen lenni nem tudott, de leveleivel nagy hatást gyakorolt a zsinat végkimenetelére. Az ókori egyház egyetemes zsinatai (níceai vagy kalcedoni zsinat) óta ilyen esemény nem igazán történt, tehát már csupán ezért is érdekes ez az összreformátus összegyülekezés. Másrészt pedig a dordrechti zsinat egyik fő produktuma, az ún. Dordrechti Kánonok a református egyházak egyik alapvető hitvallási dokumentuma. A református világon belül két fő irányzat van. Az egyik az angolszász vonal, amelynek fő hitvallási iratai a Westminsteri dokumentumok (Hitvallás, Nagy- és Kiskáté). Ezt a vonalat nevezhetjük presbiteriánus iránynak is. A másik a kontinentális református vonal, amely magában foglalja a holland, svájci, német református egyházakat. Itt a fő hitvallási iratokat az ún. Egység hármas formája jelenti, ami érdekes nevéhez hűen három dokumentumot jelöl: a Belga Hitvallást (1561), a Heidelbergi Kátét (1563) és a Dordrechti Kánonokat (1619). Ez a három hitvallás képezi a holland hátterű gyülekezetek tanbeli alapját. (A magyar reformátusságot ismerők talán meglepően látják, hogy a Magyar Református Egyház két hitvallása (Heidelbergi Káté ill. II. Helvét Hitvallás) eltér ettől. Ennek megvannak a történelmi okai, mindenesetre tény, hogy a Magyar Református Egyház ezen a téren is eltért a többi kontinentális református egyháztól, hogy nem fogadta el hivatalos hitvallásos iratának a Belga Hitvallást és a Dordrechti Kánonokat. Pedig nagyon hasznos lenne, hiszen a Belga Hitvallás rendkívül világosan beszél a hitvalló egyházról, a Dordrechti Kánonok pedig a kálvinizmus ún. öt pontjáról. Bizonyosan jó hatással lenne mindenkire – elsősorban magunkra -, ha ezeket az iratokat többet forgatnánk.)

A Dordrechti Zsinat (és az annak eredményeképpen keletkezett Kánonok) azért fontos, mert egy, a hollandiai gyülekezeteket megosztással fenyegető, sőt az egész Hollandiát a polgárháború szélére sodró probléma miatt hívták össze. Mai világunkban elképzelhetetlennek tűnik, hogy emberek teológiai, tanbeli kérdések miatt vonulnak az utcára, tüntetnek és zavarognak. Ám a 17. század eleji Hollandiában ez így volt. A közvetlen kiváltó oka egy holland teológus Jacobus Arminius hitvallásoktól – és Bibliától – eltérő tanítása volt, amely a halála után is követőket szerzett magának. A zsinat azért ült össze, hogy az arminiánusok (vagy ahogyan akkor hívták őket, a remonstránsok) tantételeit megvizsgálja, és abban ítéletet hozzon. Ennek eredmény lett a Dordrechti Kánonok, amely megfogalmazta azt, amit ma úgy hívunk, hogy a kálvinizmus öt pontja.

Erről szólt tehát idén a Greenville-i konferencia, és ma négy előadást hallgattam a témában. Ezekből most az egyikre szeretnék egy kicsit kitérni, mert az olyan húrokat pengetett meg a lelkemben, amit megosztásra méltónak gondolok. Az előadó egy híres skót lelkész, Ian Hamilton volt. A Róma 11:33-12:2 alapján beszélt a kálvinizmusról, “Kálvinizmus: több mint öt pont” címmel. Előadásának stílszerűen öt pontja volt, ám ezek nem voltak összefüggésben a dordrechti kánonok nevezetes ötösével. Hanem a kálvinizmus lényegét a következőkben látja:

  1. A kálvinista hiszi, hogy a megváltásunk a Szentháromság együttes munkája: az Atya szeretete, a Fiú engesztelése és a Szentlélek bennünk lakozása tette lehetővé azt, hogy mi, bűnösök a szent Isten gyermekei legyünk.
  2. A kálvinista nem csupán hiszi ezeket, hanem teljes szívével gyönyörködik és lelkendezik abban, hogy az Atya szeret engem, a Fiú megvásárolt engem, és a Szentlélek lakozik bennem!
  3. A kálvinista a megváltást annak egészében Istennek tulajdonítja. Semmit nem tudunk magunkért tenni. Semmit nem adtunk hozzá a megváltásunkhoz. Semmit. Semmit. Semmit. (Ezt tényleg, ötször elmondta a prédikációban.) Ahogy mondta, néha túl sokat beszélünk a kegyelemről, és keveset arról az Istenről, aki a kegyelmet adja. Mondhatnánk úgy is, hogy nem a kegyelem az, ami igazzá tesz minket, hanem az Úr Jézus Krisztus, aki kegyelméből életét adta értünk. A Szentháromság Istennek köszönhetünk mindent!
  4. A kálvinista abban örömét leli abban, hogy beismerje elégtelenségét és korlátait. Istentől, Isten által, Istenért van minden (Róm 11:36). A bölcsessége és tudása kiismerhetetlen (Róm 11:33). Mi semmik vagyunk. Ő minden. Mi semmit nem tudunk. Ő mindenre képes. Ezért bátran vagyunk alázatosak, és nem nézünk le másokat.
  5. A kálvinista mindenét Isten szolgálatának szenteli. Hiszen egy olyan Istene van, aki mindent megadott neki. Az evangélium elsősorban nem egy csatatér, ami felett harcot folytatunk, hanem egy lelki lakoma, amelyet élvezünk. A szívünk örül abban az Istenben, aki érdemtelenül kimentett a bűneinkből – aki a miénk, és mi az övéi. Éppen ezért az egyetlen helyes válasz ennek az Istennek, csak az lehet, amit Ézsaiás mondott: “Íme, itt vagyok én, küldj el engem!” (Ézs 11:6) Függetlenül a jövőben váró nehézségektől és küzdelmektől, mi feltétel nélkül Istennek szánjuk életünket.

Adja az Úr, hogy a kálvinizmusnak ez a gyakorlati oldala áthassa az életünket!

A konferencia ugyan háromnapos, de csak a mai napon tudtam részt venni. Holnap indulok Orlandoba (Florida), ahol először egy zártkörűbb találkozón, majd szintén egy konferencián veszek részt. A képkészítéssel sajnos ma is hadilábon álltam, bocsássatok meg. Viszont készítettem egy és kettő felvételt a közös éneklésről – remélem élvezhető, és tetszeni fog.